2008. június 21., szombat

Szájrák

A szájrák

Hazánkban a szájrák az utóbbi negyven évben az ötszörösére emelkedett, ötéves túlélési esélye alacsonyabb, mint ötven százalék. A 2002-es évben közel kétezer ember halt meg szájüregi daganatban, pedig a szájrák könnyen kezelhető lenne, ha korai stádiumban kiszűrnék.



Kialakulásának okai


A torok-, tüdő- és szájrák kialakulásának elsőszámú kiváltója a cigarettázás. A szájüregi nyálkahártya a nikotin és az égéstermékek rákkeltő anyagainak hatására fajul el rákosan. A szájüregi rák gyakori a szivarosoknál, pipásoknál és a bételrágóknál
egyaránt.





Nyálunk sok olyan enzimet, antioxidánst tartalmaz, ami védi a szervezetet a különböző betegségektől.









A cigarettafüst azonban elpusztítja ezeket a védőanyagokat, valamint megváltoztatja a nyál összetételét, és olyan mérgező vegyületeket hoz létre, melyek fokozzák a szájrák kialakulásának esélyeit. Mivel nincs semmilyen enzim, ami ezeket a mérgező molekulákat lebontaná, mérgező hatásuk jóval tovább fennmarad a szájüregben.

A dohányzásnak kitett nyál elősegíti a sejtek pusztulását és a fogak szuvasodását is.

Az utóbbi években kiderült, hogy a gége-, garat- és szájüregi rákok 50%-ának kialakulásában vírusfertőzés is szerepet játszhat. Érdekes módon ugyanaz a vírus mutatható ki ezek esetében is (humán papilloma vírus, HPV), mint a méhnyakráknál.


Ki végez szájrák szűrést?


Orvosi segítséget kérhetünk a szájsebésznél, fogorvosnál, onkológiai központban. Évente célszerű legalább egyszer elmenni rákszűrésre, ahol az orvos alaposan végignézi a szájüreg nyálkahártyáját.



Milyen jelek utalhatnak a szájrák kialakulására?

Gyanúsnak kell tekinteni minden eltérést a száj nyálkahártyáján, különösen, ha olyan fehér vagy piros foltok alakulnak ki, melyek nem gyógyulnak meg, és fokozatosan továbbnövekednek. Ezek a kicsiny sebek könnyen vérezhetnek különböző irritáló ételek hatására. A kialakult sebekből adódóan egyre fájdalmasabbá válik az étkezés.



Ad-e áttétet a szájüregi rák?

Igen, eleinte a nyirokcsomókba és a nyakra ad áttétet. Ezeket az eredeti daganattal egyidejűleg műtét során távolítják el. Nagyon előrehaladott állapotban adhatnak távoli áttétet is, főleg a májba, tüdőbe, agyba.

Herpesz

A herpeszt vírus (herpes simplex) okozza, melynek két típusa ismert: a HSV-1 és HSV-2. Az első a szájon, az arcon és a szemen okoz fertőzést, - a szemen szaruhártya- és kötőhártya-gyulladást -, míg az utóbbi a nemi szerveken okoz kellemetlen tüneteket.




A herpeszt vírus (
herpes simplex) okozza, melynek két típusa ismert: a HSV-1 és HSV-2. Az első a szájon, az arcon és a szemen okoz fertőzést, - a szemen szaruhártya- és kötőhártya-gyulladást -, míg az utóbbi a nemi szerveken okoz kellemetlen tüneteket.




A herpesz vírusok csoportjába tartozik még:
  1. varicella-zooster vírus (VZV), mely a bárányhimlőt és övsömört okoz,
  2. Ebstein-Barr vírus (EBV), mely Pfeiffer-féle mirigylázat okoz,
  3. cytomegalovírus (CMV).

A legtöbben – kb. 80% -a felnőtt korosztálynak - gyermekkorban fertőződik vele, de hozzávetőlegesen csak 20%-nál jelentkeznek a tünetek. A fertőzés emberről emberre terjed

Aki egyszer megfertőződött, élete végéig hordozója lesz, ugyanis a vírusok az idegpályák mentén vándorolnak, majd meghúzódnak az idegdúcokban. Előfordul, hogy évekig nem okoz tünetet, de bármikor aktivizálódhat (láz, menstruáció, nagy hideg, leégés stb. hatására).

A száj körüli herpesz gyulladásos alapon kialakuló, viszkető hólyagcsoport formájában jelenik meg az ajak szélén vagy az orr körül. Ezek a hólyagocskák egy-két napon belül felszakadnak, majd pörkösödve gyógyulnak.
A betegség legrosszabb esetben 7-10 nap alatt önmagától is gyógyul, azonban súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelésre lehet szükség.

A nemi szerveken és környékükön előbukkanó apró hólyagok néhány nap múlva nagyobb hólyagokká egyesülnek, ezután 7-20 nap alatt gyógyuló, heges fekélyekké változnak.

Fogkő

A fogkő kialakulásának okai

A szájüregben lévő baktériumok megtelepednek, és el kezdenek szaporodni a szájban jelenlévő ételmaradványokon, lepedéket (materia alba / plakk) hozva létre a fog felszínén. Ha a fogmosás túl gyors, vagy nem alapos, esetleg elmarad, a nyálból kiváló krisztalloidok a lepedékekben elmeszesednek – mészkő rakódik le a lepedékben. Ennek a folyamatnak az eredményeként alakul ki egy kemény réteg a fogon, amit fogkőnek nevezünk.

Elhelyezkedés szempontjából megkülönböztetünk az íny felett, és az íny alatt kialakult fogkövet.
Meg kell jegyeznünk, hogy a fogkő kialakulásában nagy szerepe van az örökletes tényezőknek, és a dohányzásnak is.


Szövődmények





A fogkő kialakulása igen nagy veszélyeket rejt magában. Az általa kialakult betegségek miatt sokkal több fogat veszítünk el, mint a fogszuvasodásból adódóan.





Az íny alatt elhelyezkedő fogköveknél gyakran alakul ki gyulladás ((gingivitis), amit az íny vöröses színe, fájdalma, vérzékenysége, és a kellemetlen leheletet jelez, valamint az, hogy eltávolodik a fogaktól. Ennek következtében ínytasakok keletkezhetnek a fogak mellett, így a gyulladás átterjedhez a fogágy mélyebb szöveteire is (fogágygyulladás - periodontitis), ami a fogmedercsont pusztulását vonja maga után. Ez a folyamat foglazuláshoz, majd a fogak elvesztéséhez vezet!


A száj higiénés kezelése


A megelőzés és kezelés szempontjából kulcsfontosságú a gondos szájápolás, ennek érdekében ajánljuk, olvassa el a helyes fogmosásról szóló cikkünket.
Ne feledje, hogy nagyon fontos az íny rugalmasságának megőrzése, mert ezáltal képes szorosan rátapadni a fognyakra, és így tudja meggátolni, hogy bármiféle fertőzés be ne jusson a fogágyhoz. Ezért fontos, hogy egy nem túl kemény szőrű fogkefével körkörösen dörzsölgesse át minden fogmosás után az ínyt, mert így edzésben tarthatja azt. Az íny vérzése esetén is folytassuk ezt a masszázst, mert ez a kezdődő gyulladás gyógyításában is segítséget nyújt.


Fogkő eltávolítás

A fogorvos ínygyulladás és fogágy betegségek gyógyításánál a fogkő eltávolításával (depurálás) kezdi. Ennek során eltávolítja a lepedéket, a fogkövet, egyéb lerakódásokat is.
Általában ezt a kezelést egy ultrahangos fogkő eltávolító eszközzel végzik, mert ez a legkíméletesebb eltávolítási mód. Előzetesen Lidocain sprayvel elérzéstelenítették a nyálkahártyát. A kezelést polírozással fejezik be, mert a lepedék a sima fogfelszínen nehezebben rakódik le.


Fogkő eltávolítás utáni teendők

A fogkő eltávolítása után gyakran érzékenyekké válnak a fogak a hidegre, melegre, édes és savanyú ízekre. Ez azonban Sensitíve fogkrém használatával 1-2 héten belül megszűntethető.

Az, hogy a fogkő mennyi időn belül képződik újra, nagymértékben függ a helyes szájápolási szokások kialakításától

Rossz lehelet

Tény az, hogy nagyon sokan nem is tudják, hogy szájszaguk van. A környezetet ugyan bosszantja a kellemetlen szag, de az arra való utalás tabunak számít.

A tenyerébe lehelve mindenki maga is ellenőrizheti szája állapotát. Legjobb azonban, ha megkérjük a hozzánk legközelebb álló embereket, házastársat, szülőt, gyermeket, barátot, hogy ne féljen figyelmeztetni minket, ha bármi kellemetlent érezne!




Mindez pedig azért lényeges, mert a friss lehelet nemcsak a jó közérzet szempontjából, hanem a szociális kontaktusok során is lényeges szereppel bír. Hiszen ki kedveli a rossz leheletet? Elkerülhetünk rosszindulatú intrikákat és kellemetlenségeket, ha fokozottan odafigyelnünk friss leheletünk fenntartására.

Megkülönböztetünk képzelt (pseudohalitosis) és valódi szájszagot (halitosis). Amennyiben kiderül, hogy a rossz szájszagot csak beképzelte valaki, de ő ennek ellenére továbbra is meg van győződve arról, hogy rossz a lehelete, halitofóbiát fog diagnosztizálni az orvos.

A valódi szájszag kéttípusú lehet. Az egyik oka a szájüregben keresendő, hátterében legtöbbször a nyelvháton felszaporodott baktériumokkal teli lepedék áll. Szájápolás után a probléma megszűnik (fiziológiai/átmeneti halitosis).

A másik típus nem múlik el szájápolás hatására (patológiás halitosis). Oka kereshető a szájban (orális patológiás halitosis), vagy azon kívül (extraorális patológiás halitosis).
A tartósan rossz leheletet leküzdeni csak úgy lehet, ha feltárjuk az okot.


Szájüregben jelenlévő okok:

  1. rossz szájhigiéné,
  2. a felső vagy alsó légutak megbetegedései,
  3. szuvas fogak,
  4. fogínygyulladás,
  5. fogágybetegségek ,
  6. nyelvlepedék,
  7. tályogok,
  8. szájüregi daganatok,
  9. rosszul elkészített fogpótlások.

Szájüregen kívül eső okok:

  1. hagymás, foghagymás ételek,
  2. gyomor, nyelőcső megbetegedése,
  3. májbetegség,
  4. cukorbetegség (acetonos lehelet),
  5. kóros bakteriális állapot a vékonybélben ,
  6. vesebetegség,
  7. nyálképződés lelassulása (ebből adódhat a reggeli rossz lehelet is),
  8. gyógyszerek.

Mivel tíz esetből nyolcszor a rossz lehelet oka a szájban keresendő, különös jelentőséggel bír a szájápolás a friss lehelet fenntartásában.


Elsődlegesen természetesen a fogmosás fontosságát kell kiemelnünk. Amennyiben ez napközben nem megoldható, gyors és hatékony megoldást jelenthet a szájvíz használata. Az alkohol és gyógynövények kivonatait tartalmazó szájvizek lefertőtlenítik a száj belsejét, a baktériumok elszaporodását megakadályozzák a szájban, friss leheletet biztosítanak! Egyébként pedig olyan helyre is elér a szájvíz, ahova a fogkefe nem. Gargarizálással a torok és a nyelv hátsó részének a hatékony fertőtlenítésére is alkalmas.

Esti fogmosáskor ne felejtsük el a nyelven lévő lepedék eltávolítását, hiszen nagyon sok esetben ez áll a rossz lehelet hátterében.

2008. június 3., kedd

Ínygyulladás , ínysorvadás

35 éves kor után már nem a fogszuvasodás, hanem a fog körüli szövetek gyulladása (periodontitis) miatt veszítjük el legtöbb fogunkat. Statisztikák szerint az összes elveszített fog 80%-nak ínybetegség áll a hátterében.

Ezért nagyon fontos a korai felismerés mellett a megelőzés is, hiszen rengeteg pénzt, kellemetlenséget takaríthatunk meg a fogaink megőrzése mellett.

A periodontitis károsítja a fogat tartó szöveteket, a csontot, az ínyt és a gyökérhártyát. Ha már egyszer kialakult, nem lehet visszafordítani: az állapot további romlása csak szakszerű kezelés és bonyolultabb, napi rendszerességű szájápolás révén kerülhető el.
Ugyanúgy, mint a fogszuvasodás esetében itt is a fő bűnös a bakteriális lepedék.


Mi a lepedék?

Általában leheletvékony, láthatatlan, teljesen átlátszó réteg, amely a nyálból képződik. Alapjában véve védőréteg a zománcon, amíg benne el nem szaporodnak a baktériumok. A cukros étel teszi táptalajjá a baktériumok elszaporodához, ami által a védőréteg átalakul káros bevonattá. A lepedék a fogakon képződő, sárgás, erősen tapadó ételmaradékokból képződik, orvosi neve dentális plakk.
Baktériumai a fog szuvasodása mellett az ínyt is megtámadhatják, gyulladást okozva. Ha nem kezelik, az ínygyulladás (gingivitis) súlyosabb betegséghez, fogágygyulladáshoz (periodontitis) vezet.
A gyulladás mellett az el nem távolított plakkból kemény lerakódás képződik, amit fogkőnek nevezünk. A fogkőben lévő baktériumok toxinjai szétroncsolják a fogak támasztószöveteit. Ebből adódóan az íny elválik a fogaktól, és tasakok jönnek létre, ahol még több lepedék tud összegyűlni. Ezek a gingivatasakok egyre mélyebbé válnak, ami által a lepedék egyre mélyebben hatol a gyökerek mellett.


A fogágybetegségek kisérő tünetei


Ínygyulladás
sokszor lassan, észrevétlenül kezdődik. Figyelmeztető jel a túlérzékenység, amely jelentkezhet a hideg vagy meleg, valamint az édes vagy savanyú hatására.
Tünetek: a fogmosáskor észlelt ínyvérzés, ínyszéli duzzanat, ami pirossággal és fájdalommal is jár, valamint apró hólyagok, fekélyek az ínyen.


Jó tudni!

Az ínyvérzést a közhiedelemmel ellentétben nem a fog erős súrolása okozza, hanem a baktériumok vagy a fogakra rakódott fogkő.
Az elhanyagolt ínygyulladás átmehet fogágygyulladásba, de nem minden ínygyulladás alakul át fogágygyulladássá.




Ínysorvadás
a fogágygyulladások súlyosabb kísérője.
A savas közegben a fogágy begyullad, a fog környéke megduzzad, heves fájdalom jelentkezik. Elhanyagolva súlyosabb ínybetegségek alakulnak ki.




A sorozatos gyulladás következtében a szövetek elhalnak, az íny zsugorodni, sorvadni kezd. Ilyenkor az ellenálló, ép fogak gyökere meglazul és a fog kihullik.


Kezelés

A fogágygyulladások kezelésében a legfontosabbak:
  1. a szájhigiéné helyreállítása ( lásd a szájhigiéné szerepe a megelőzésben),
  2. a fogkövek eltávolítása (ennek érdekében három, illetve hathavonként fel kell keresni a fogorvost).

Fogszuvasodás

Tudta-e
…, hogy a civilizált emberiség 96%-ának a fogazata nem egészséges?
…, hogy az 50 év felettiek fele már elvesztette saját fogait?
…, hogy a kétéves gyermekek 50%-ának van szuvas foga?
…, hogy a 15 éves korosztály fogainak több, mint a fele szuvas, és háromnegyed részüknek ínygyulladása van?
…, hogy a WHO által 32 európai országban szervezett felmérés szerint Magyarország a 29-ik, csaknem a legrosszabb helyen áll a fogszuvasodás elterjedtségét tekintve?



A fogszuvasodás oka

A fogszuvasodás négy tényező együttes hatása következtében jön létre.

Ezek a következők:
  1. a fogfelszín illetve a szervezet állapota;
  2. az ételmaradványok, elsősorban a szénhidrátok, cukrok, illetve lebomlási termékeik táptalajt szolgáltatnak a belőlük savat képező mikroorganizmusok számára;
  3. a mikroorganizmusok (baktériumok) a táplálék szénhidrátjait lebontva tejsavat termelnek, ez megtámadja a fogzománcot és az ásványi anyagokat (kalcium, foszfor, fluor) kioldja;
  4. az időfaktor jelentős tényező: minél gyakrabban éri savas hatás a fogzománcot, annál hamarabb jön létre a szuvasodás.


A fogszuvasodás kialakulásának fázisai




A fogszuvasodás (caries) mind a tejfogak, mind a maradó fogak koronáján kedvezőtlen körülmények között már röviddel a fog áttörése után megindulhat.




Kialakulásának fázisai:
  1. A fogzománcot sav támadja meg.
  2. Kezdeti formája a fogzománcon lévő fehér folt, amely a fogzománc ásványi anyagainak kioldására utal.
  3. Továbbhaladása esetén a fogzománc porózussá válik, a zománcban kialakul a szuvas üreg, a „lyuk". A zománcréteg beszakad.
  4. Az üreg nagyobbodik, mélyül, benyomul a dentinbe.
  5. Fogorvosi beavatkozás nélkül a szuvas üregben lévő baktériumok elérik és megtámadják a fog belső üregében elhelyezkedő ereket és idegeket tartalmazó élő fogbelet. A fog érzékennyé válik a hidegre és az elfogyasztott élelmiszerekben lévő édes anyagokra.
  6. Miután elérte a szuvasodás a fog belső üregét fertőzést okozhat, mely tályog (gennyes góc) kialakulásához vezethet a fogban, a csontban vagy a fog körüli szövetben. A tályog kialakulása nem minden esetben jár nagy fájdalommal! A teljes folyamat a sav fogzománcot történő megtámadásától a tályog kialakulásáig körülbelül 12 hónapi tart.

A fogszuvasodás megelőzésének lehetőségei

A helyes táplálkozás megvalósítása, főként cukor; azaz szénhidrátfogyasztás mennyiségi és minőségi változtatásával.

A helyes szájhigiénés módszerek alapos alkalmazásával, melyek elsősorban a foglepedék eltávolítása által hatnak.

Egyes orvosi vélemények szerint a fluoridok általános és helyi alkalmazása a zománc ellenálló képességét fokozza. Más orvosi vélemények ezzel szemben a fluor káros vegyi anyag és sárgítja a fogakat.Erről olvashat a fogkrémről szóló cikkemkben.

Műfogsor tisztítása

A szájüregben mindenkinél jelenlévő baktériumok mennyisége és összetétele megváltozik a műfogsor viselése során. Az íny, a lágyrészek és a műfogsor között lévő hézagokban a baktériumok ideális táptalajt találnak a növekedésre és a szaporodásra.

E folyamat során indul el a lepedék, fogkő, plakk képződése, amely a műfogsorra is lerakódhat. Az új műanyag fogsorokon kevésbé, de a többszörösen javított protéziseknél – az egyenetlen felszíneken – nagy mennyiségű lepedék-, baktérium- és gombatömeg rakódik le.

Ennek következményeként jön létre a szájnyálkahártya állandó újrafertőződése, gyulladása az egymáshoz érő felszíneken. A következmény a kellemetlen szájszag, mely a szájnyálkahártya gyulladásával csak fokozódik.

A műfogsor fogkefével történő tisztítása hasznos és jó, de ezzel csak mechanikai tisztító hatás érhető el. A megoldás a megfelelő műfogsortisztító szerekkel való rendszeres tisztításában rejlik. Számos műfogsortisztító tabletta ismert, melyek használata egyszerű.



Kíméletesen, gyorsan, alaposan tisztítanak, hatásuk során a tisztítóanyagok fertőtlenítenek és megszüntetik az elszíneződéseket. A dohányosoknak készült változat a fekete, nikotin okozta színeződést is eltávolítja. A műanyagból-fémrészekből álló kivehető, részleges műfogsorok tisztítása speciális tablettával oldható meg, melynek használata során elkerülhető a korróziós hatás a fémrészeken.


Mivel a műfogsor tisztítása nem a szájban történik, így a szájüreg megfelelő ápolása gyakran elhanyagolódik. A szájüreg fertőtlenítését és az érzékeny íny védelmét a gyulladásos folyamatokkal szemben a műfogsorviselő a speciális szájvíz használatával oldhatja meg.

Aki részleges fogpótlást visel, annál a jó szájhigiénia döntő fontosságú a maradék fogak egészsége érdekében. Ahhoz, hogy tökéletes szájhigiéniát érjünk el, a műfogsort a szájból ki kell venni, mivel azt csak így lehet alaposan megtisztítani. A műfogsort először folyóvízzel öblítsük le, majd kisfejű, keményebb típusú fogkefével vagy fogsortisztító kefével távolítsuk el a nagyobb ételmaradékokat. Ehhez olyan fogkefét válasszunk melynek sörtéi legömbölyített végűek, mert az éles, kemény műanyag sörték a protézis anyagában karcolást, károsodást okozhatnak.

A műfogsor megfelelő higiénéjéhez elengedhetetlen a műfogsortisztító tabletták használata, amely kiegészíti a mechanikus tisztítást kémiai, baktérium és gombaellenes hatással, sőt végi a műfogsort a kellemetlen elszíneződésektől is. A különböző háztartási tisztítók alkalmazása tilos! A tisztító anyagok fertőtlenítenek és megszűntetik az elszíneződéseket. A biológiai fehérjeoldók oldják a lepedék és a fogkő fehérjéit. A felszabaduló oxigén erőteljes pezsgésével egyenletesen eloszlatja a hatóanyagokat, hogy azok a legkisebb résekbe is eljussanak. Felületlazító anyagok gondoskodnak arról, hogy a fogsoron lévő nagyobb ételmaradékok is könnyen eltávolíthatók legyenek.

Szájvíz használata

Minden fogorvos egyetért abban, hogy a szájhigiénia szempontjából a fogkefe és a fogak tisztításának megfelelő technikája a legfontosabb. Ám még a legjobb fogkefe és a legalaposabb tisztítás is csak a lepedék mintegy felét távolítja el. Pedig a foglepedék a legveszélyesebb tényező a fogszuvasodás és a paradontózis kialakulásában.

A szájvizek a mindennapos szájápolás hasznos kiegészítői. Alapos szájöblítéssel megakadályozhatjuk a fogínybetegségeket és egyéb szájfertőzést okozó baktériumok elszaporodását, mivel hatékonyan csökkentik a foglepedéket.
Az antibakteriális szájvizek olyan helyekre is eljutnak, ahová a fogkefe és a fogselyem sem ér el. Egyes készítmények még az enyhe torokgyulladás tüneteit is csökkentik.
A szájvizek enyhe fertőtlenítő hatást fejtenek ki – főként alkohol tartalmuk miatt -, frissebbé teszik a leheletet és kellemesebbé a szájat. Elnyomják a nem megfelelő fogmosás mellékhatásait.

A szájvizek használhatóak fogmosás után és napközben fogmosás helyett is. Munkahelyen, ahol minden perc számít, és nem tudnánk megfelelően tárolni a fogkefét, egy gyors szájöblítés a megfelelő szájvízzel azonnal friss leheletet biztosít és tisztít is. A szájvizet zárt fogsor mellett meg kell zubogtatni, ugyanúgy, ahogy a fogmosás alkalmával is szájat öblítünk, majd célszerű a hátsó szájüreget is kiöblíteni, mintha gargarizálnánk.

Előnyük:
  1. frissíti leheletet biztosítanak,
  2. gyulladást gátló hatásúak,
  3. csökkentik az íny vérzékenységét és,
  4. a fogra rárakódott lepedék mennyiségét.